A világon mindenhol, így Magyarországon is visszaszorulóban vannak az erdők a megváltozott klíma miatt. A környezetvédők ...
Több olyan nevet is felsorolt, akiket szerinte kevesebben ismernek a Mészárosok, Tiborczok és Szíjj Lászlók világából. A ...
A színésznő és férje, Horváth János Antal rendező, dramaturg volt Alinda vendége, ahol beszéltek az általuk alapított színházi társulás szabadságáról, konzervatív hátterükről és a hazaszeretet különbö ...
Albert Einstein állítólag azt mondta, „ha a méhek kipusztulnak, az emberiség legfeljebb négy évvel éli túl őket.” A ...
Környezetünk megóvása és a fenntarthatóság korunk legsürgetőbb és legösszetettebb problémája, amiről bőven van még mit ...
Váratlanul, 68 évesen elhunyt Csombor Teréz a teátrum örökös tagja, aki a Drága örökösökben is szerepelt. Az Aase-díjas ...
A Szerencsejáték Zrt. közzétette a 7. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsolás eredményét. A nyerőszámok között van ...
Míg tavaly közel 130 ezer ingatlan adásvételt regisztráltak, idén a várakozások szerint még több tranzakcióra kerülhet sor, ...
Úgy gondolom, hogy egy főzelék elkészítése nem igényel nagy szakértelmet, így ennyi évvel a hátam mögött. De egy kezdő háziasszonynak minden segítség elkel, nekik szeretnék segíteni a főzelék receptje ...
Az eredetileg januárban a Maxon debütáló orvosi drámát, a Vészhelyzet Pittsburghbent megújították a második évadra, jóval az ...
Mihalik Enikő unaloműzés gyanánt sokat vezet mostanában Amerikában, és amíg az autóban ül, gondolta, hallgat egy kis hazait.
Imádják a nézők a Netflix spanyol sorozatát. Az eltűnt lány és annak második évada tarol a streamingoldalon. Továbbra is tarol a Netflix előfizetői körében az Éjjeli ügynök - 2. évada, amely 7,5 ...